Press "Enter" to skip to content

Közgyűlés 2014.09.16.

2014. szeptember 16-án 18 órakor közgyűlést tartunk az Arany Oroszlán Klubban. A meghívót ide kattintva olvashatják.

Az utolsó pillanatban szeretnénk indulni a Fővárosi Műemlék Keret 2014. pályázatán. A határidő 2014. október 1. Vinkovits Zsuzsa műemléki felügyelővel egyeztetve a következőkben állapodtunk meg:

  • A teljes homlokzat felújítása rendkívül magas költség lenne, ezért részenként felújításban gondolkozunk. Csak a Papnövelde utcai homlokzatot nem lehet felújítani, mert nincs ami érdemben lezárja a másik két homlokzattól, ezért a földszint felújítását célozzuk meg, az első emeleti párkányig.
  • Főleg a Cukor utcai oldalon súlyosan nedvesedik az épület a díszburkolat miatt. (Az aszalt korábban elvezette a csatornába a csapadékot, a díszburkolat a földbe vezeti, ahonnan a kapillaritás miatt felszívódik a falba ami nem csak nagyon csúnya, az épület állékonyságát is befolyásolja.) Ennek felszámolása a felújítást megelőzően fontos, mikéntjét szakvéleményben csatoljuk a pályázathoz.
  • Annak ellenére, hogy lábazat nem volt eredetileg az épületen, úgy néz ki, hogy vissza fogjuk szerelni. Ehhez kőrestaurátori szakvélemény csatolandó.
  • A pályázathoz Örökségvédelmi Engedéllyel kell rendelkeznünk, amelyhez terveket kell mellékelnünk. Ezek elkészítésével Varga Lea műemléki szakmérnököt bízzuk meg, mert jól ismeri az épületet, korábbi terveit is fel tudja használni, ezzel is csökkentve a költségeinket. Az árajánlata itt olvasható.

Szeretnénk a UPC-t visszahozni a házba, mert nagyon színvonaltalan a jelenlegi internet és TV szolgáltatás is. A kiépítést akkor végzi el a UPC a saját költségén, ha az albetétek 50%-ban vállalják a tulajdonosok, hogy az ő szolgáltatásujak használják. A felmérés folyamatban van.

Az árkád alatt működő Új Nemzeti Szalon a biztató kezdet ellenére sajnos nem egészen úgy működik, ahogy szerettük volna. Többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült esztétikailag, gazdaságilgag vállaható intézményt létrehozni, ezért felszólítottuk a valójában még létre sem jött, be nem jegyzett intézményt a távozásra. A kiköltözés helyett a birtokvédelmet kértek, majd a Társasház is birtokvédelmet kért. Hogy még bonyolultabbá váljon a dolog, mindkét oldalon született egy – egy feljelentés. Az Önkormányzatnál dr. Búzásiné igyekezett rávenni a feleket a megegyezésre. Az megbeszélés dokumentuma itt olvasható. Itt tartunk.

A Számvizsgáló Bizottságba két főt kell választanunk,  ahogy a korábbi hírlevélben jeleztem. Nagyon jó lenne, ha valaki vállalná, vagy ajánlana valakit.

Szeptember 20-21-én ismét megnyitjuk a házat, hogy bemutassuk az érdeklődőknek, hátha a kulturális érdekességeken túl valakinek érdemi hasznosítási ötlete adódik. Egyébként három dolgot mutatunk be:

  1. Az épületet, illetve dr. Holló Szilvia Andreának az épület tulajdonosaira, történetére vonatkozó levéltári kutatásai eredményeit.
  2. Az Arany Oroszlán Patikát és a hozzá kapcsolódó gyógyszerészeti érdekességeket a korábbi évekhez hasonlóan.
  3. A pincében Gulyás-Tóth István a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének egyik alapítója fogja fogadni a vendégeket és előadást tart a korabeli pékművességről. Ö az egyik legjobb pékipari szakember, aki 51 évet töltött a szakmában. A kemence bemutatóteret pályázati pénzből hoztuk létre, ez a nulladik változat.

A klubban Kürti Attila várja a vendégeket egy kis borral és talán harapnivalóval is.

Az idei KÖN alkalmából is igyekszünk a vendégeket (és természetesen az itt lakókat is) megtisztelni azzal, hogy a padlástól a pincéig kitakarítjuk az épületet. Iszonyú mennyiségű lom maradt a padláson ide-oda eldugva a sötét zugokba. Kegyetlen dolog nyakig a mocsokban ezeket előkotorni és letrógerolni a földszintre. A konténer a héten érkezik, addig megértésüket kérjük az udvaron elhelyezett sittes zsákok ügyében.

Kérem Önöket, hogy az észrevételeiket, kérdéseiket, elképzeléseiket email-ben, vagy hozzászólások formájában közöljék, hogy a közgyűlésre fel tudjunk érdemben készülni. Nagyon fontos, hogy minél többen eljöjjenek, illetve meghatalmazottal képviseltessék magukat.

J. A. k. k.

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .