Press "Enter" to skip to content

Dokumentumok, galériák

A szokásos dokumentumok (Alapító okirat, SZMSZ, stb.) mellett külön felhívjuk a figyelmet a Házirendre, annak betartására, betartatására különösen a rövid távra kiadott lakásoknál.

    • A 7-es, 8-as, 10-es albetétek árverezésének az újra meghirdetése ide kattintva olvasható.
    • A HIO műemlék diagnosztikai véleménye a falszigetelési eljárásról itt olvasható. (Statikai szakvéleményként érkezett.) 2016.05.06.
    • Az irodalom éjszakája (A Katona József Színház művészeinek észt és izraeli előadása a klubban). 2016.03.29.
    • Az árkád néhány mérete a modellezéshez itt található. 2016.03.17. (A méricskélés közben megjelent Kéri Imre, aki azt javasolta, hogy egy grafikai stúdiót költöztessünk ide.)
    • Az egyik, az épületben dolgozó szakember felhívta a figyelmet, hogy a mészkőlapokból készült folyosó néhány eleme el van repedve. Ez egy jellegzetes hiba az üledékes mészköveknél, amit talán egy időjárás változás okozhatott sok millió(?) évvel ezelőtt. A lényeg, hogy hajlamos elválni a két lap egymástól az inhomogén felület mentén. Nem tudjuk, hogy ez mióta van így, minden esetre el kell gondolkozni a javításán (kővarrás), vagy cseréjén. 2015.09.30.
    • Két egyetemista, Incze Sándor és Urbán Jakab elkészítette Archicadben a levéltárban talált alaprajzok alapján az épület teveit. Néhány renderelt kép és homlokzat rajzai ide kattintva láthatók, tanulmányozhatók. Ha valaki használni szeretné a forrásokat, a PLN fájlt, ide kattintva letöltheti. 2015.09.20.
    • A K-Light világítástechnikai cég díszkivilágítás próbáján készült fényképek itt láthatók. 2015.03.03. (Az árajánlatuk a honlap tulajdonosoknak szóló nem publikus részén olvasható.)
    • A HIO-protection system (szigeteléstechnikai) Kft. bemutatkozó anyagai: Technológia és magyar referenciák. (Az árajánlatuk az Árajánlatok menüpont alatt!)
    • A jegyző elutasította a birtokvédelmet mind Lapu Mihály, mint a Társasház vonatkozásában. A határozat itt olvasható.
    • Műemlék keret 2014. pályázat beadott anyaga. 2014.10.01. (A pályázatról végül lekéstünk az Örökségvédelmi Hivataltól várt engedélyek hiánya miatt.)
    • A tető állapota, és a R.M. feletti rész átvizsgálása, javítása. 2014.09.30.

Alap dokumentumok

Nagyon (ma már kevésbé) fontos dokumentumok, a szomszédos (V16) emeletráépítés miatt: