Press "Enter" to skip to content

Budapest Bank Budapestért pályázat

Idén először indultunk a „Budapest Bank Budapestért” Alapítvány első félévi pályázatán a „Műemlékvédelem, épített értékek megóvása, bemutatása” témakörben. Szeretnénk elérni, hogy a pincében található – feltehetően barokk kori – kemencét méltó körülmények között tudjuk bemutatni, ezzel érdekesebbé, értékesebbé téve a házat. A pályázat teljes anyagát ide kattintva olvashatják az érdeklődők.

Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki segített a pályázati anyag összeállításában:

  • Koródi Zoltán az építészeti koncepciót dolgozta ki.
  • A Beyond Budapest Sightseeing alapítója Baglyas Gyuri arról számolt be, hogy a kemence bemutathatósága érdekében eljöttek, és segítettek szalonképes állapotba hozni az addig szeméttárolónak használt építményt.
  • A B.B.S. egyik idegenvezetője Somogyi Zsófi, a látogatók élményeiről számolt be.
  • Székács Pisti barátunk a szokásos alaposságával magyarította, lektorálta az összes leírt anyagot.

Mellékeltük dr. Oláh András cikkét, mely a Sütőipari Egyesülés weboldalán, illetve hírlevelében jelent meg, továbbá az Arany Oroszlán klub weboldalán olvasható kedvcsinálót a 2012. évi KÖN-re.

Úgy gondoljuk, hogy becsületesen összeállítottuk az anyagot. Hogy lesz-e belőle pénz, az már nem rajtunk múlik. E sorok írója úgy gondolja, hogy mindenképpen megérte, mert a közös akarat, egymás segítése önmagában tartalommal tölti meg életünket. Ha most nem is, később bizonyára termőre fordul az akarásunk.

J.A.

3 hozzászólás

  1. Dávid Zoltán Dávid Zoltán 2013.02.21

    Remélem sikerül megnyerni a pénzt, megérdemelné a kemence és a ház.

    • Jeney Attila Jeney Attila Post author | 2013.04.09

      Köszönjük Zoltán, időközben megérkezett az értesítés, 250 ezer forint támogatást nyertünk a 16.348 számon regisztrált pályázaton. Ismételt köszönet minden közreműködőnek. Az ünnepélyes eredményhirdetésre április 18-án kerül sor…

Hozzászólás a(z) Dávid Zoltán bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .