Press "Enter" to skip to content

Hírlevél féleség, 2016.12.09.

2016_11_30_szeibert2Házunk első emeleti lakója, Szeibert János november 30-án, hosszú betegeskedés után elhunyt.  Részvétünket nyilvánítjuk Ili néninek és a családnak. Szeibert úr szorgalmas és kitartó ember volt, ahol tudott segített. Szabadidejében hajómodelleket készített, neki köszönhetjük a hirdetőtáblát is. Rá, és Ili nénire mindig lehetett számítani, hogy intézkedjenek, segítsenek ha valaki nem volt otthon.

A társasház közös képviselője 2016.07.01-től Homa Zoltán.
A társasház gondnoka 2016.09.01-től Jeney Attila.

2016-12-07_150208Az utóbbi időben csúnyán megnövekedett (megduplázódott) a ház áramszámlája, mely a közvilágításból, a WolframBenz Kft. és a klub külön mért fogyasztásából tevődik össze. Az egymás közötti elszámolásról gondoskodni kell!

Az utóbbi hetekben az épület észak-nyugati sarka alatt a földszinten és az első emeleten három csőtörés is volt, melynek következtében átázott a pince és az egyik földszinti lakás. A közös képviselő által iderendelt szakemberek mindhárom nyomóvezetéket kijavították, kicserélték. Az Önkormányzat Cukor utcai helységében történt javítás során elképesztő állapotokat, mocskot, élő és elpusztult egereket  találtunk.

Az ALFA STUDIO Építésziroda Kft. újabb tervezési és teljes felújítási árajánlata összes építési engedély, valamint a kiviteli tervel elkészítésére az Árajánlatok között olvashatók. (Bruttó 5,786,210 forint.) Rendkívül fontos lenne legalább az épület felmérése és az építési engedélyek beszerzése, mert azok nélkül nem tudunk érdemben lépni sem a padlástér esetleges eladása, sem a felújítások vonatkozásában.

A bírósági ügyek részletei után Homa Zoltánnál kell érdeklődni.
A pénzügyekre szintén a közös képviselőnek (és az SZB-nek) van rálátása.

A ház állaga csendesen romlik, ami a felújítások késlekedése miatt félő, hogy újabb költségekkel jár. A tetőn az idén nagyobb beázás nem keletkezett. Az időjárás egy kicsit kíméletesebb volt hozzánk. December 7-én egy első emeleti beázás miatt átvizsgálták a tetőt, és javasolták az eresz tisztítását, és néhány helyen a szétmállott cserepek cseréjét. Pót cserép van.

A WoframBENZ Kft. bérli az árkád területét. Az áramot a társasház órájáról közvetlenül kapják, egy külön óra méri a fogyasztásukat. Az árkád beüvegezésének anyag és munkadíját a cég fizette olyan megállapodással, hogy a bérleti költségbe beszámításra kerül.

Vad Tivadar

Takács úr közben felajánlotta az árkád melletti 7-es 8-as helyiségeit az árkád bevonásával egy barokk galéria létrehozására. Ez ügyben megbeszélésre került sor Takács József, Vad Tivadar (balra a képen), Ráday Mihály és Jeney Attila részvételével december 1-jén a Magyar Szecesszió Házában. Ennek az intézménynek Vad Tivadaron kívül Takács úr is tulajdonosa. A szecessziós gyűjteményen kívül rendelkezésükre áll egy hasonlóan színvonalas barokk gyűjtemény is, ez, illetve egy része kerülne elhelyezésre a Papnövelde utcában, esetleg a pince valamilyen mértékű bevonásával. Ráday úr szerint az ötlet nagyon jó, bár a házhoz egy reformkori gyűjtemény jobban illene. Ezzel együtt támogatja a kezdeményezést és megígérte, a kerületi főépítésszel megbeszéli, milyen engedélyere van szükség a kivitelezéshez. Természetesen az albetétesítésre (a közösség 100%-os egyetértésére) itt is szükség lesz.

Nagyon szerettünk volna még az idén közművelődési megállapodást kötni a AOKE és a BLV Önkormányzat között, hogy olyan kulturális pályázatokon is indulhassunk 2017-ben, amelyeknek ez a feltétele. Erre eddig olyannyira nem került sor, hogy Böröcz alpolgármester titkárságától még időpontot sem kaptunk, hogy a javaslatainkat bemutassuk. Egy kis rosszindulattal azt feltételezzük, hogy a 2017-es költségvetés megszavazása után rendelnek be bennünket, ami a szerződés abortálásához vezet. (Persze a költségvetést egy kis jóindulattal módosítani is lehet.)

Nem vagyunk egyedül az önkormányzat iránti szkepticizmusunkkal. December 7-én az egyesület meghívót kapott a Rustico étterembe egy megbeszélésre, ahol lakóhelyünk szűk környezetének kereskedelmi és kulturális intézményeit, vállalkozóit hívták meg valamilyen együttműködés kialakítására, egyrészt egymás népszerűsítésére, másrészt az önkormányzat megmozgatására. A résztvevők közül néhányan (a régi muzsikusok) rendkívül kétkedők voltak, az újabbak intenzív fellépést sürgettek a környék elszmörösödése, a parkolási problémák, a közvilágítás, stb. ügyében. Másfelől szóba került egy “Déli belváros kincsei” nevű klaszter létrehozása. Antal Attila a BKIK ügyvezető igazgatója bemutatta a BUM nevű ingyenes Iphone és Android alkalmazást, mely egy részletes tematikus térkép az ide tévedők számára.

Meghívást kaptunk a 2017. február 10-12 között megrendezésre kerülő, Kultúrházak éjjel-nappal eseménysorozatra. Legalább egy napon ismét megnyitjuk a házat. Ha van valakinek ötlete, jó témája, örömmel vesszük ha megosztja velünk.

Be Sociable, Share!

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.