Press "Enter" to skip to content

Gondolatok a 2016.05.05-i közgyűléshez

Megfontolandók a közgyűlés alább jelzett napirendi pontjaihoz:

3. Kéri Imre, Munkács díjas grafikusművész ismerteti elképzeléseit az árkád hasznosításával kapcsolatban. Meghívott vendég Pásztor Lajos képviselő.

Azért hívtam meg Kéri Imrét és a képviselőnket, mert jobb ha nem az én előadásomban hallja a közösség az elképzeléseiket, és így kérdéseket lehet feltenni nekik, az ügyeket gyorsan rövidre lehet zárni pro vagy kontra.

Itt talán érdemes utalni a 8-as napirendi pontra, az árkád esetleges eladására. Ha itt egy civilizált intézmény működik akár nullszaldóval, az eladásnál komoly pluszt jelenthet. (Persze egy kicsit jobban kell figyelni a részletekre mint az Új Nemzeti Szalonnál tettük.)

5. Döntés az OTP pályázaton indulásról biztonság és közösségépítés kategóriában.

Az OTP pályázatnak majdnem semmi értelme nincs, mert rengetegen indulnak, és 10 alatt van a nyertesek száma. Egy „látvány” grafikus műhely talán felkeltené az érdeklődésüket. Lásd fent a 3. napirendi pontot.

6. A 2016. január 15-i elszámoló közgyűlés valamennyi határozatának megerősítése.

Dr. Szeéphalmi István a bírósághoz fordult, hogy semmisítse meg a Társasház január 19-i elszámoló közgyűlésének minden határozatát, mert nem kapott meghívót a közgyűlésre, így tulajdonosi jogainak gyakorlásától szándékosan el volt zárva. Fontos tudni, hogy egy ilyen perben (sajnos sok másikhoz hasonlóan) nulla esélye van a Társasháznak, erről itt lehet egy elég tanulságos cikket olvasni. A május 11-i és június 3-i perre bárki eljöhet akit annyira érdekel, hogy egy fél délelőttöt hajlandó áldozni arra, hogy tisztán lásson. Itt jegyzem meg, hogy a ház tele van ügyvédekkel, és Kiss doktor az SZB-nek is a tagja, dr. Simon Zsuzsát sem kell félteni. Ezzel együtt nem örülök a perek felújításának, lásd. 9-10. pont alább.

7. Az építési engedélyek (művészettörténeti tudományos dokumentáció, tető, tetőtér, homlokzat, szigetelés) elkészítésével kapcsolatban beérkezett árajánlatok megbeszélése és elfogadása.

Ez NAGYON FONTOS. Az Árajánlatok (védett) menüpontban olvashatók az eddig beérkezettek. Egyelőre csak az engedélyekről van szó. Sejtettem, hogy milliós nagyságrendje lesz a dolognak, de hogy sokmilliós azt nem. Egy céggel dolgoztassunk vagy daraboljuk fel a munkát? Kérjünk további árajánlatokat vagy ezerrel lássunk neki pénzt keríteni?

8. Döntés a 7-es, 8-as albetétek árverezésén való részvétel tekintetében.

Jelenleg két alternatíva van. Ha indulunk az árverésen, totál le kell pusztítani az árkádot és környezetét, az érdeklődőknek lehúzni a házat ahogy csak bírjuk, hogy ne adjanak érte sokat. Ha megszereztük a 7-es 8-ast, akkor az egészet az árkáddal együtt lehet felújítani és hasznosítani. Reményem szerint a közgyűlésen erre vonatkozó konkrétumokat is fogunk hallani.

A másik alternatíva az árverésen sugallni, hogy eladjuk az árkádot is lehetőleg a 7-es 8-assal együtt. Olyan magas árat kellene elérni, amilyen magasat csak lehet. Ha ezt választjuk, nem ártana minél előbb vonzóvá tenni legalább az árkádot, hogy a leendő tulajdonos lásson benne fantáziát, netán beleszeressen. Persze az árverésből ránk eső rész is így egy kicsit több lenne a majdnem nullánál.

9-10. Szándéknyilatkozatok a padlástér bizonyos területeinek megvásárlása és az Alapító Okirat módosításához való hozzájárulás tekintetében.

Ha nem találunk forrást a felújításhoz, akkor nem lesz semmi a házból. A műemléki plusz költségek miatt akkor sem tudjuk finanszírozni, ha mindenki rendesen fizet(ne). A padlástér és árkád eladása nem csak egyszeri jövedelmet jelent, hanem folyamatos közös költség bevételt is. Az árat nagyon különbözőnek látjuk attól függően, hogy vásárlók vagyunk vagy eladók. Meg kell találni azt az optimumot, mely a vásárlónak megéri, és az eladó is viszonylag jól jár. Ehhez belátónak kell lenni mindkét oldalon. Kértem értékbecslést a tetőtérre és az árkádra. A beérkezett ajánlatok ide kattintva olvashatók. Rémálom.

Azért lenne jó mindkét részről nyilatkozni mert nagy terhet vállal aki be szeretné építeni a padlásterét, nagy kiszúrás lenne vele, ha mondjuk az egyik tulajdonos nem járulna hozzá az Alapító Okirat módosításához. Az sem lenne jó, ha a tető felújítása után jutna valakinek eszébe a beépítés, mert meg kell bontani a felújított tetőt. A kivitelezést a várható beépítéseknél annak figyelembe vételével kell végezni.

Itt eljutottunk egy mások fontos ponthoz. Ez a legfontosabb. Ha képtelenek vagyunk együtt gondolkodni és cselekedni, akkor minden a dugába dől, a híres házunk lesz/marad a leggányabb épület a környéken. Ismételten óvnék mindenkit a perektől, mert nem vezetnek sehova. Sokkal többet veszítünk ha egy perbe fogott tulajdonos betart a közösségnek, mintha valamilyen alternatívát keresnénk. Mindenkivel lehet értelmesen beszélni ha megtaláljuk a hangot, és pozitívan közeledünk a másikhoz.

11. További észrevételek, bejelentések.

Javíttatni kellene műemlék táblát a házon, talán a közgyűlésre találok vállalkozót és tudok összeget is mondani.

Bejegyezték a kulturális egyesületünket, most intézem a könyvelését, az adószámot, bankszámlát, stb. Reményem szerint valamiféle bevételre tehetünk szert olyan pályázatokon, melyeken tárasházként nem indulhatunk.

Szeretném ha a közösség utólag hozzájárulna a balkonládák kihelyezéséhez, melynek költségét a BBB korlát felújítási pályázatából fedezzük. (Remélem a Ráday nem kap szívbajt miatta.) Az FCSM-nél kérvényeztem, hogy május 1 és szeptember 30 között 10% csatornadíjat engedjenek el, a locsolás miatt. A napokban várható az elfogadó határozat. Locsoló óra felszerelése körülményesebb lett volna, jövőre esetleg azt a változatot használjuk.

A kéményseprők több lakásban előírták a tisztítónyílások felszerelését, ez ügyben is lépni kellene a nyáron, hogy az őszi ellenőrzésen ne morogjanak.

J.A.

2 hozzászólás

  1. Jeney Attila Jeney Attila 2016.05.11

    Nagyon sürgősen konszenzusra kell jutni a tekintetben, hogy a TH vagy inkább (a kölcsön hiánya miatt) egy a tulajdonosokból álló közösség induljon a 7-es, 8-as albetétek árverésén, vagy tőkeerős befektetőt keressünk, akinek az árverést követően eladjuk az árkádot is? (A közgyűlésen a megvásárlást preferálók voltak többségben.)

  2. Jeney Attila Jeney Attila 2016.05.11

    Az OTP hajlandó 40 millió forint kölcsönt adni „kamattámogatás nélküli Társasházi hitel” címen, amelynek a kamata június 7-től: 10,7%, de ahhoz 4/5-ös tulajdonosi hozzájárulás kell, miután ez „a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadásnak” minősül. Ez azt jelenti, hogy a május 5-i közgyűlés nem volt elég a kölcsön felvételéhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .